Hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő. Mintha csak tegnap lett volna (amúgy '96 környékén), amikor egy szekszárdi koncerten odajött hozzám az Acélos és elkezdett mindenféle sületlenséget összehordani (azóta sem szokott le erről). Akkoriban még a Fürgerókalábakban (milyen név már ez?) nyomult, mely zenekar pontosan tizenöt év után mondta be az unalmast.
Acélos ezután megalakította a Don Gattót, mely banda éppen a tizenötödik évfordulóját ünnepli (vajon itt a vég?). November 8-án a H-Music gondozásában jelent meg az új EP-jük "Cataclysm" címmel, melyre hat évet kellett várni. Hogy mi tartott ennyi ideig, nem tudom. Az viszont világos, mint a vakablak, hogy Balázs kábé annyira szereti a nagylemez formátumot, mint amennyire a Black Sabbathot.
Amúgy meg az a helyzet, hogy a Don Gatto egy kicseszett koncertzenekar. A repertoárhoz meg már összegyűlt éppen elegendő muníció, szóval mi a fészkes fenének írnának meg évente egy kábé tizenötszámos nagylemeznyi anyagot. Na ugye. Különben is a legjobb dalukat már régen megírták (Hardcore Babylon), egy Don Gatto-koncerten kábé azt kellene lejátszaniuk tizenötször egymás után, azt jóccakát.
Szóval új EP. Van itt minden, de semmi új. Illetve új, de minden a megszokott kerékvágásban (próbálnának meg mást játszani...). Punkos lazaság és móka (Flashback, Meerane), Chris Kontos-féle dobintró és HC-s keménykedés punkos levezetéssel (Scolder), csúnya beszéd és szabályszegés (Fuck Your Rules), valamint egy esszenciális dongattóskodás (Born In Misery).
Jó ez, na (mernék mást mondani...) Hat év múlva jöhet egy újabb anyag, csak ne nagylemez legyen (próbálnának meg mást kiadni...). Nyomjátok a koncerteket ezerrel, srácok (azért a Vadász Söröző kicsi lesz szerintem).
9/10
Fotó: Don Gatto/Facebook